Valószínűleg hülye az, aki egy fél év időtartamú utazás előtt közvetlenül egy nappal vizsgára megy, de nekem sikerült ezt tenni. Szerencsére jól sikerült, de aztán a nap hátralevő része - és egy jó darabig az utolsó otthon töltött nap - pakolással telt. Éjfélre elkészül az ember, háromkor kel, háromnegyed öttől a repülőtéren terelik mint a marhákat, 48kg-nyi poggyász húzása-vonása az arra legalkalmatlanabb terepeken... Az utazás alvással telik, a repülőtéren elvileg egy szíriai srác vár, gyakorlatilag késik egy órát. Én felhívom az international relations officet, hogy mégis mi történik (hívásindítás díja: 393 Ft/perc), azt mondja visszahív. Visszahív, próbálja felvezetni a megoldást, amire én hirtelen meglátom a srácot aki a megfelelő táblával engem keres. Elnézte, azt hitte magyar idő szerint 9.20 a gép érkezése (az itt 10.20). Király, probléma megoldva. Taxival a szállásra, nem olcsó móka de tulajdonképpen nem is drága. Long story short, sikerült egyezkedni a recepción, majd a kollégium vezetőjével, immár van helyem, Anas felvezet a szobámba, ahol egy másik srác is lakik, de kiléte ismeretlen. Miután aludtam egyet és neteztem, kiderült, hogy tulajdonképpen nem is jó szobában vagyok, egy szinttel lejjebb kéne lennem. Remek, itt - az előző várhatóan német - diákkal szemben egy "unusual turkish guy" fogadott, mivel cigizik, iszik, nem hisz az iszlámban, ami miatt elmondása szerint sokszor kiközösítik, legalább egy csúnya pillantással, ráadásul sajátosan kritikus a saját népével szemben. Ez végül is jó, mert így hamarabb megtudom az élethez fontos információkat, mintha rém konzervatív helyiekből próbálom kisajtolni.
Kell lírát váltanom még, mert sokkal jobban megéri a helyi pénzben kifizetni a szállást, soha nem látott mélyponton van a líra az euróhoz képest. Furcsa, de a kollégium vezetése (!) többször kihangsúlyozza nekem, váltsam át, jobban fogok járni. (segédlet: 250 eurót, vagy 600 lírát kell fizetnem. 250 euró 75 ezer forint, 600 líra pedig 66 ezer forint). Furcsa ez, de amikor harmadszorra mondják, elhiszem nekik. Amíg pakolok és ezen morfondírozom, bekapcsolódik az újdonsült szobatársam a beszélgetésbe, hogy végül is ha végzett a számítógépén a játékkal, eljön. Elindulunk, sötétedik, arra megyünk amerre ő sem járt még, de bolt boltot követ csak lesz pénzváltó. Nem, nem lesz. Több helyen útbaigazítást kér, mindenhol mondanak valamit (1. probléma: a törökök mindig mondanak valamit, hogy mit hol találsz amikor útbaigazítást kérsz, akkor is ha halvány fingjuk nincs róla, merre van amit keresel.), 1,5 km séta után az egyik boltos őszinte: ilyen későn itt már nem találunk nyitva ilyen boltot. Megmentve a túrát, betérünk egy étterembe, ami tulajdonképpen egy kebabos, de nem úgy ahogy itthon megszoktuk. Betértünk, asztalhoz vezettek minket, pincér van, felszolgáló van, bankkártyával lehet fizetni gond nélkül (melyik kebaposnál lehet Budapesten kártyával fizetni?), megkérdezi honnan jöttem, ízlett-e a kaja (kiegészítés: nem kebapot ettünk, hanem új kollégám javaslatára Iskender kebapot, ami helyi különlegesség), minden jót kívánt háromszor. Tényleg vendégszeretők. Főleg, hogy a szobatársam nem engedte, hogy fizessek. Az odaúton is, de a visszaúton végleg megállapításra került, hogy valóban elég hektikus a közlekedés. A zebra szerintük egy lófélék családjába tartozó négylábú emlős Közép- és Dél-Afrikában, a városi közlekedésben semmi keresnivalója. Emiatt aztán keresztül-kasul közlekednek az emberek az utcán, de amúgy mielőtt lelépnek a járdáról körültekintően járnak el, nem ugranak ki egy busz elé. Ahogy az autósok sem taposnak a gázra, ha meglátnak egy gyalogost. Dudálás sem hangzott el olyan sokszor, mint számítottam. A ma tanultak alapján Isztambul ázsiai része jóval másabb, mint az európai, ez inkább közelebb áll a valódi Törökországhoz, bár annak csak 50-60%-át mutatja és nem többet, de szintén a ma tanultak szerint ez nem akkora baj. A napi ötszöri imára szólító hangosbemondók élnek és virulnak, tulajdonképpen az ötödik alkalomra már meg is szoktam.
Napi furcsaság, amit már a téves szobába irányításkor is észrevettem, hogy itt nem csukják be a lakók az ajtót kulccsal. Sőt, néha egyáltalán nincs becsukva, minden kint van az asztalokon, ágyakon, mintha csak wc-re ugrott volna ki az ember. Egyébként a megoldás egészen egyszerű "miért kéne becsukni, itt mi lakunk, mi jövünk ide, meg a mi dolgaink vannak itt, más miért nyúlna hozzá?". Persze ez túl idilli lenne, ezért van zárható szerkény, ahova mondjuk a méregdrága laptopokat be lehet zárni, mert a bizalomra épülő rendszerbe bele tud fingani azért egy gazdátlanul hagyott félmilliós laptop, rolex aranyóra vagy pár millió líra készpénz. No meg a portaszolgálat is szigorú, ha nem használ az ember mágneskártyát a belépéshez (ahogy én nem fogok, mivel erre az egy hónapra nem is fogok kapni), akkor általában végbéltükrözést is előre irányoznak, hogy a besurranó tolvajokat kiszűrjék. Persze aki strapabíró tolvaj-fajta, az biztos átmegy a teszten (vicc helye numero 1).
Maga a kollégium nem is nagyon hasonlít kollégiumra, otthoni viszonyok között talán az új építésű kollégiumokra hajaz megjelenésben, leszámítva néhány berendezést. A fal színe, a dekorációk, a konyha és a fürdők, wc-k + +konditerem, játékterem - értsd pingpongasztalok, tv-szoba PS3-al, mosókonyha vadonatúj szárító és mosógépekkel, tanulószobák szintén nem a "vandálbiztos" kialakítást követik, inkább a kényelmet rakták előre. Persze nem antik meggyfa bútorokba pakolom a ruháimat, de nem érződik az a szokásos kollégium érzés. No persze ennek az ára is megvan, az 1 és 2 fős szobák (saját fürdővel) egy budapesti/pécsi/randommagyarváros albérleti díjaival van egy szinten (60-70 ezer), a 4 fős már csak 38 ezer. Ezekben az olcsó szobákban főleg szíriai vagy keletebbről jött - esetleg kevésbé tehetős török - srácok laknak, teljes megelégedettséggel. Akiket - mármint a sok arabot - mint ma megtanultam, az átlagos hiperkonzervatív török fiatalon kívül, általában nem annyira szeretik. Ahogy a német-törököket, vagy török-németeket sem annyira, pedig rengetegen vannak. Sokan jönnek "vissza" tanulni a hazájukba hosszabb-rövidebb időre, de a viselkedésük eléggé elnémetesedett. Majd meg kell ezt tapasztalni, de elég hamar belém ivódtak ezek a sorok, mert arra gondoltam hogy láttam én már sok németet és nem esik nehezemre elképzelni ezt a jelenséget. Sok macska van és a kollégiumi a szobában a füstérzékelő főleg pszichológiai okokból került felhelyezésre. Az utolsó, saját világnézetembe tökéletesen belesimuló történet, hogy az angol (nők) baromira arrogánsak. Azt hiszem egy napra elég ennyi tanulság, legközelebb majd megírom azokat a dolgokat amely véleményekkel nem értek egyet. McBride kiszáll.
